114 kilóról 85-re: a fogyásom története
2026 januárjában még nem gondoltam volna, hogy októberben 85 kiló leszek. Őszintén szólva akkor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok-e végigcsinálni. Ez az én fogyás történetem: a januári kudarctól a hajnali edzésekig, a svédasztalos nyaralástól a FitJoe megszületéséig.
Megvolt a szokásos újévi fogadalmam: lefogyok. Megvettem egy hónapra a konditermi bérletet is. Aztán lementem egyszer. És ennyi.
Nem voltam kész rá. Akkor úgy fogalmaztam volna: gyenge voltam. Ma már kicsit másképp látom. Nem azért, mert akkor minden rendben volt, hanem mert azóta megtanultam, hogy attól, hogy valaki megvesz egy bérletet és elhatározza, hogy lefogy, még nem biztos, hogy mentálisan is ott tart, hogy végig tudja csinálni. Én januárban még nem tartottam ott. Február közepén viszont valami megváltozott.
„Nem voltam kész rá”
114 kiló körül voltam. Elkezdtem diétázni, és a Kalóriabázisban beállítottam egy tervet. Nagyjából napi 2200 kalóriával számoltam, a fehérjebevitelre pedig külön figyeltem, mert azt szerettem volna, hogy a fogyás mellett az izomzatomból minél többet megtartsak. A cél akkor 85 kilogramm volt.
Nem gondoltam túl. Nem ültem le hónapokra megtervezni az egészet. Egyszerűen elkezdtem.
Az első hét jól ment, ezért megvettem a bérletet az üllői Yoda Fitnessbe. Az első edzéstervemet még a ChatGPT-vel raktuk össze. Négy edzésnap volt egy héten. És valami egészen furcsa történt: megszállottan vártam az edzéseket.
Reggel jártam. Ötkor keltem, elkészültem, elmentem a kisboltba, vettem egy kávét, majd a terem nyitásáig a kocsiban ülve megittam. Sokszor már az ébresztő előtt felébredtem. Nem az volt bennem, hogy „jaj, már megint menni kell edzeni”, hanem az, hogy „végre mehetek”.
A mai napig nem tudom pontosan megmagyarázni, mi történt velem. Lehet erre mindenféle biológiai vagy pszichológiai magyarázatot keresni, hormonokat, endorfinokat, megszokást, sikerélményt, bármit. Én csak azt tudom, hogy vártam a reggelt. És közben a mérleg hétről hétre egyre kevesebbet mutatott.
Amikor a fogyás már nem csak egy terv volt
Az első hónapokban szinte minden nap ugyanaz történt: megcsináltam, amit elterveztem. Ettem, de nem összevissza. Számoltam. Edzettem. Pihentem. Másnap kezdtem újra. A mérleg pedig, néha gyorsabban, néha lassabban, de ment lefelé.
Persze közben voltak olyan időszakok, amikor azt éreztem, hogy megrekedtem. Csakhogy a grafikon nem ezt mutatta. A mérleg ugyanis nem egyenes vonalban működik. Lejjebb megy egy kiló, aztán valamennyi visszajön, aztán egyszer csak megint bezuhan.
Ma már azt is észrevettem magamon, hogy amikor egy nagyobb zuhanás történik, annak gyakran az az oka, hogy előtte napközben sokat jártam vécére, és a szervezetem egyszerűen elengedett valamennyi vizet. Régebben valószínűleg sokkal jobban megijesztett volna egy ilyen ingadozás. Ma már megszoktam.
A nyaralás volt az első komoly próbatétel
Öt hónapja diétáztam, amikor eljött a nyaralás. Addig gyakorlatilag mindent vezettem, minden egyes falatot. Aztán jött a svédasztal. Ott már nem tudtam ugyanúgy pontosan mérni és vezetni mindent. De érdekes módon nem estem pánikba.
Amikor megérkeztünk, elfoglaltuk a szobát, és az első dolgom az volt, hogy megnézzem, hol tudok edzeni. Találtam egy edzőtermet nagyjából félórás sétára a szállodától. Edzésnapokon gyalog mentem oda. Ha nem volt edzés, akkor reggel sétáltam egy órát.
Az étkezést is próbáltam úgy alakítani, hogy sok zöldséget egyek köretként, hogy meglegyen a megfelelő mennyiség, mellé pedig hús vagy hal került. És igen, talán először a diéta kezdete óta édességet is ettem.
Hazaérve a mérleg körülbelül egy kilogrammal többet mutatott. De nem estem kétségbe. Tudtam, hogy ez nem jelent automatikusan egy kilogramm testzsírt. Pár nap alatt le is ment, és ment tovább minden úgy, ahogy előtte.
A Milka Max és a legfontosabb felismerés
Persze voltak olyan napok is, amikor elbuktam. Egyszer például megettem egy egész tábla Milka Maxot. Másnap megint. Rosszul éreztem magam miatta. De a harmadik napon visszatértem a megszokott rendszerhez.
Nem büntettem magam. Nem próbáltam koplalással visszahozni az előző napokat. Nem csináltam extra edzést büntetésből. Nem mondtam azt, hogy akkor már mindegy. Egyszerűen folytattam.
És ez azóta is előfordul. Néhány hetente van egy rosszabb nap vagy akár egy rosszabb időszak. Tudom, hogy az a hét nem sikerült tökéletesen. De utána visszaállok. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam: nem az számít, hogy soha nem hibázol-e, hanem az, hogy mit csinálsz utána.
„A testedet úgysem tudod becsapni”
A kalóriaszámolásnál nagyon szigorú voltam magammal. Mindent beírtam. A fekete kávét is. Pedig abban elvileg nincs számottevő kalória. De azért beírtam.
Mert ha nem írod be, akkor saját magadat csapod be. Aztán később azt mondod: „Én csak 1200 kalóriát ettem, mégsem fogyok.” Én inkább azt mondom: legyen a napod szintentartó, vagy akár pluszos, de ne csapd be magad.
Mert a tested nem azt nézi, hogy mit írtál be a kalóriaszámlálóba. A tested azt „látja”, hogy valójában mennyit ettél meg. Nem az alkalmazást kell meggyőzni. Saját magaddal kell őszintének lenned. Részben ebből a tapasztalatból született a FitJoe Kalória keresője is.
A hétvégék voltak a nehezebbek
Szalonnasütések, grillezések, családi programok. Ezeket nem lehet egyszerűen kitörölni az életből. És nem is akarom.
A fogyásom nem egy laboratóriumban történt, ahol minden nap ugyanazokat az ételeket kaptam ugyanabban az időben. Éltem közben. Voltak jó napok és rosszabb napok. Volt olyan, amikor megettem valamit, amit nem kellett volna. Aztán folytattam.
A négy edzésnapból öt lett
Eredetileg négy napot edzettem. Aztán eljött egy szerda, ami pihenőnap lett volna. Csakhogy addigra annyira megszoktam a reggeli edzést, hogy hiányzott. Öt óra körül felkeltem, és azon gondolkodtam, hogy most akkor mit csináljak. Végül lementem kardiózni. A pihenőnapon. Ekkor már valami egészen más volt, mint januárban.
Később, amikor elkezdtem a FitJoe.hu oldalt építeni, elkészítettem rajta a saját edzéstervezőt is, és közben átalakítottam a saját edzésemet. Négy napról öt napra váltottam. Elkezdtem úgy edzeni, hogy a legtöbb izomcsoportot heti kétszer dolgoztassam meg, szerdán pedig egy komolyabb lábnapot tartottam. Az edzés egyszerűen beépült a napjaimba.
Az első „hmmm” a tükör előtt
A fogyás közben sokáig furcsa dolog történt. A mérleg egyre kevesebbet mutatott. Éreztem magamon a változást. A ruhák is kezdtek változni. De amikor belenéztem a tükörbe, még mindig nagyjából ugyanolyannak láttam magam, mint amikor elkezdtem.
Aztán elkészült a FitJoe.hu főoldalára az előtte-utána kép. Ott láttam egymás mellett a régi és a jelenlegi önmagamat. Na, ott már nem tudtam azt mondani, hogy semmi sem változott. Addig csak a mérlegen láttam, és fizikailag éreztem. De azon a képen kívülről is láttam.
Az egyik legérdekesebb pillanat pedig körülbelül öt hónap után jött. Edzés után, zuhanyzás közben belenéztem a tükörbe. És megláttam a vállamat. Nem volt semmi látványos, testépítőversenyre való fizikum. Csak álltam ott, és azt gondoltam: „Hmmm.” Ez már valami más. Nem csak kisebb voltam. Kezdett formálódni a testem.
XXL-ből L
A ruhavásárlást egyébként mindig is utáltam. 😄 Most viszont az elmúlt hónapban történt valami érdekes: XXL-ről XL-re, majd L-es méretre váltottam. És az L-es ruhákban már azt érzem, hogy vállban kellemesen kitöltöm őket, miközben a hasam sem látszik annyira.
Ez számomra sokkal érdekesebb visszajelzés, mint egyetlen mérlegelés. Nem is feltétlenül az a legjobb érzés, hogy kisebb ruhát vehetek. Hanem az, hogy egy olyan ruhadarabban, ami régen elképzelhetetlen lett volna, most már azt érzem: „Ez jó rám.”
És mikor mondták először, hogy lefogytam? Érdekes módon nem rögtön. Az első ilyen megjegyzést valahol 90 kiló körül kaptam. Addig én folyamatosan láttam a mérlegen a változást, de kívülről talán nem volt ennyire egyértelmű.
85 kiló – és még nem vagyok kész
A februári célom 85 kiló volt. 2026. október 2-án elértem. 114 kilóról 85-re: 29 kilogramm. És amikor rájöttem, hogy tényleg elértem az eredeti célomat, nem az volt az első gondolatom, hogy „kész”, hanem inkább az, hogy „oké, és most hogyan tovább?”
Jelenleg 80 kilogramm a következő cél. Ott szeretnék körülbelül négy hetet adni magamnak, hogy megnézzem, hogyan nézek ki, és merre érdemes továbbmenni. A hasamon még mindig van olyan mennyiségű zsír, ami zavar. Sajnos viszont nincs olyan kapcsoló, hogy „csak hasról fogyás”. Így marad a megszokott rendszer: diéta, edzés, türelem.
Aztán majd meglátom. Lehet, hogy tovább fogyok. Lehet, hogy elég lesz. Lehet, hogy eljön az a pont, amikor inkább az izomtömeg növelése lesz a következő cél. Az már egy másik történet.
Azért sem érzem magam késznek, mert félek attól, mi történne, ha egyszerűen abbahagynám. Úgy gondolom, hogy ha fél évig teljesen elengedném az egészet, könnyen elkezdhetne visszajönni a súly. És van még egy kép a fejemben arról, hogy milyen szeretnék lenni. Ezért megyek tovább.
„Az is én voltam”
Ha visszanézek a 114 kilós önmagamra, nem haragszom rá. Az is én voltam. Nem valaki más. Nem egy gyenge ember, akitől most már elhatárolódok. Az az ember is próbálkozott. Csak lehet, hogy akkor még nem volt itt az ideje.
És ezt talán az egész történet megtanította nekem. Az ember próbálkozik. Lehet, hogy elsőre nem sikerül. Lehet, hogy megveszi a bérletet, egyszer elmegy, aztán otthon marad. És ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs akarata. Lehet, hogy egyszerűen még nincs abban az állapotban, amiben képes végigcsinálni.
Nem hiszek abban, hogy aki nem fogy le, az egyszerűen „gyenge”
Sokszor nagyon könnyű azt mondani valakire: „Nincs akaraterőd.” Csakhogy kívülről nem ismerjük az életét. Nem ismerjük a körülményeit. Nem tudjuk, mi történik vele otthon, a munkahelyén, fejben, a mindennapjaiban. Ahhoz, hogy valaki készen álljon egy ilyen változásra, szerintem nem elég megvenni egy bérletet. Mentálisan is jó passzban kell lennie.
Nálam is kellett valami megmagyarázhatatlan plusz. Valami, ami elindított. Nálam ez lett a hajnali edzés iránti várakozás. És közben kapaszkodtam mindenbe, ami egy kicsit is előre vitt: egy új fehérjébe, egy edzés előtti italba, egy új gyakorlatba, egy jobb edzésbe, egy kisebb ruhába, egy újabb mínuszba a mérlegen.
Ezek kívülről apróságoknak tűnhetnek. Nekem viszont mentálisan is adtak valamit. „Na végre megjött, most kipróbálhatom.” És már mentem is tovább.
Persze tudom, hogy nem mindenki engedhet meg magának konditermi bérletet vagy különféle kiegészítőket. De szerintem a lényeg nem ez. Lehet otthon is mozogni. Lehet sétálni. Lehet felszerelés nélkül edzeni. Lehet az étkezésen változtatni. Lehet találni valamit, amit az ember szívesen csinál.
Nem kötelező súlyzózni. Sőt, fogyás szempontjából sok ember számára lehet, hogy egy olyan mozgásforma lesz fenntarthatóbb, amit egyszerűen jobban szeret. A lényeg szerintem az, hogy legyen valami, ami előrevisz, és közben erőt is ad.
A FitJoe is ebből született
A FitJoe eredetileg egy munkahelyi viccelődésből indult. Aztán megcsináltam. Ahogy elkezdtem vele foglalkozni, egyre több minden alakult ki belőle. A technikai feltételek adottak voltak ahhoz, hogy ne csak egy egyszerű oldal legyen, hanem olyan dolgokat is készítsek, amelyek másoknak segítséget jelenthetnek. Így kezdett kialakulni például az edzéstervező és a többi funkció.
És közben az egésznek van egy különleges háttere. Nem kívülről beszélek a fogyásról. Én magam is benne vagyok. Amikor valaki a FitJoe-n kalóriát keres, edzést tervez vagy valamilyen megoldást keres, én közben pontosan tudom, milyen érzés 114 kilóról elindulni.
Tudom, milyen az, amikor nem sikerül. Tudom, milyen egy svédasztalos nyaralás öt hónap diéta után. Tudom, milyen megenni egy egész tábla csokit, aztán másnap még egyet. Tudom, milyen, amikor a mérleg hetekig úgy tűnik, mintha szórakozna veled. És azt is tudom, milyen érzés, amikor egyszer csak rájössz: „Basszus, tényleg lefogytam.”
Mi a tanulság ebből a fogyás történetből?
Ha most visszanézek erre az egészre, nem azt mondanám, hogy megtaláltam a fogyás egyetlen tökéletes módszerét. Sőt. Most is azt gondolom: lehet így fogyni, de ez nem ennyire egyszerű. Minden ember más. Más élethelyzetben van, más dolgok motiválják, más mozgást szeret, más ételeket eszik, és más időpontban áll készen a változásra. Az alapja viszont mindenkinél ugyanaz: a kalóriadeficit.
Amit a saját történetemből megtanultam, az az, hogy érdemes kapaszkodni mindenbe, ami egy kicsit előrevisz. Nem kell rögtön mindent megváltoztatni. Nem kell tökéletesnek lenni. Nem kell soha többé csokit enni. Nem kell minden egyes nap tökéletesen teljesíteni. És ha egyszer elbuksz, nem kell büntetned magad. Vissza lehet állni. Másnap. Harmadnap. Egy hét múlva. Mindegy. Csak folytatni kell.
2026 januárjában megvettem egy havi bérletet, lementem egyszer, aztán feladtam. 2026 októberében pedig ott tartok, hogy 85 kilónál sem akarom abbahagyni. És talán ez a legnagyobb változás az egészben. Nem az, hogy 114-ről 85 kilóra fogytam, hanem az, hogy ma már nem akarom abbahagyni azt, amit januárban egyszer már feladtam.
A történet pedig még nem ért véget. Úton vagyok még.
